Roth Viktor: A höltövényi szárnyasoltár

 

A Forster Gyula szerkesztésében „Magyarország műemlékei III.” címmel Budapesten 1913-ban megjelent könyvben szereplő Roth Viktor: Erdély szárnyasoltárai c. tanulmány höltövényi oltárról szóló részlete. A [*]-[***] megjegyzések az eredetiben nem szerpelnek.

    A renaissance-művészet végét Erdélyben a höltövényi szárnyasoltár [1] jelzi. A szobrászati részében észlelhető barokk vonások arra késztetnek, hogy ez oltár keletkezését a XVI. század második felébe tegyük. [2] Konstrukcziója ragaszkodik a koronázat nélküli, de szekrényes gótikus kettősszárnyas oltár typikus formájához; a középszekrényhez itt két keskeny fülke csatlakozik. 

    Méreteit tekintve a második hely [*] illeti meg oltárunkat az erdélyi oltárok között. A predella 1,17 m magas, az oltárföltét 7,77 m széles és 8,75 m magas. A faragott dísz, a mely a nyitott oltár képeit és fülkéit azok felső részén befejezi, gyönyörűen rajzolt, tisztán kidolgozott és sok színben tartott levélfüzért tüntet fel késő renaissance-ízlésben; Mária és János szobrai, valamint a koronázat faragványai értéktelen XVIII. századi munkák.

A predellában, a melynek architekturája még gótikus formákat, de díszítésében mar sajátságosan elfajult gotikát mutat, majdnem fél életnagyságban öt szobor áll. Attributumaik révén felismerhetjük őket: Szent Péter könyvvel és kulcscsal, Mózes pálczával és törvénytáblákkal, Ábrahám az áldozati oltár előtt az ezen fekvő megkötözött Izsákkal, Áron főpapi ruhában a füstölőt jobbjában tartva és végül Szent Pál a karddal. Az oltár szekrényében Krisztus mint a világ Üdvözítője, sugaras dicsfényben áll, jobbjában a világgömbbel, balját áldásra emeli. A szekrény mellett lévő oldalfülkében a négy evangelistát látjuk symbolumaikkal.

Valamennyi szobor gazdagon be van aranyozva és élénken befestve; stílusuk, a lehetőségig fokozott színskálájuk, valamint ama körülmény, hogy az oltárszekrény a Krisztus-szobor számára túlnagy és ezért szinte üresnek látszik, arról tanuskodik, hogy az oltár csak a XVI. század második felében kelétkezhetett. Az egyes szobrokkal mesterök nyilván határozott gondolatnak akart kifejezést adni. Mátét, a ki balkezében evangéliumát tartja, irónját pedig jobbjával szája felé irányítja, szellemi munkába mélyedt, gondolkodó ember tartásában ábrázolta. Lukács könyvét czombjára szorítja, jobb kezével pedig szíve felé mutat, mintha hitének bensőségét és igazságát akarná ezzel kifejezni. Márk, talán kissé színpadiasan, evangeliumát magasra emeli, és így a hitben való örömnek és biztonságnak képét nyujtja; erre utal az a mondás is, a melyet könyvének nyitott lapjain olvasunk: «Marcus ut alta fremit vox per deserta leonis.» A szakálltalanul és typikusan ábrázolt János álmadozó mosolygással áll előttünk. Könyvének e szavaiban: «Joannes more volans aquilae verbo petit» a kompoziczió themája is adva van: János, a szeretettel eltelt evangelista, sasröptű lelkével.

A gótikus szobrászat monumentalis feladatainak tudatában mindig a gondolatok egyszerűségére törekedett; itt doctrinair elemek tolakodnak előtérbe és zavarólag hatnak. Ezzel szemben a ruhák ránczvetése gazdag, de nem nyugtalan és nagy ügyességről tanuskodik. A szobrok mindenesetre avatott mester művei, a kit helyi jelleg hijján – nem kell erdélyi mesternek tartanunk.

A koronázat keresztrefeszítési csoportja, a mely Krisztusból, Máriából és Jánosból áll, művészeti szempontból értéktelen és talán 1741-ben keletkezett, mert ugyanez évben Boltres János hat aranyat adományozott, a mely összeget az oltár hátulsó oldalának egy értéktelen feltámadási képére használtak fel.

A nyitott szárnyak négy festménye jobb oldalt [**] András apostol keresztrefeszítését, valamint azt a jelenetet tünteti fel, a midőn az apostol leleplezi az ördögöt, a ki szép nő alakjában egy püspököt kisért [***]; balról [**] Péter keresztrefeszítését és Jakab fővételét látjuk. A csukott oltáron a kínszenvedés nyolcz képe látható: Jézus az Olajfák hegyén, Jézus elfogatása, Jézus a főpap előtt, Jézus ostorozása, Jézus tövissel való koronázása, az «Ecce homo» jelenet, a kereszthordozás és a keresztrefeszítés.

A tizenkét festményen, a mely egyazon mester kezére vall, első sorban a kompoziczió drámai elevensége tünik szemünkbe. Az alakokban a gazdag elrendezés, valamint a tájképi hátterek gondos kifejlesztése mellett világosan kitűnik a törekvés, hogy az egyes jeleneteket az alakok mozgásával minél hatásosabbakká tegyék. Erre mutat épúgy a pribékek és hóhérlegények karjának nagy lendülete, mint a megnyugvással és megadással szenvedő Üdvözítőnek és vele a többi alakból álló izgatott sokaságnak szembeállítása. Az elrendezésben megnyilatkozó szenvedélyességhez – a mely egyebek közt az Olajfák hegyén imádkozó Jézus karjának heves mozdulatában is tükröződik – a durva pribékek és katonák jellemzése és az alattomos, elhízott papok typusának hangsúlyozása járul. A szentek részben a hagyományos ruházatban jelennek meg, a mely a több százados gyakorlatból fejlődött ki, részben egykorú viseletben, helyenkint török ruházati részekkel : turbánnal, kaftánnal kapcsolatban. Nem hiányzik egyes képeken, mint a kereszthordozás és Szent Péter felfeszítése képein, a vaspánczélos katona ismert typusa sem. A rajz nem mindig hibátlan, a mezitelen Krisztus alakja valósággal rosszul sikerült. E festmények nem elsőrangú mester művei, sőt épen arra való tekintettel, hogy az oltár szobrászati része sokkal magasabb fokon áll, szinte bizonyos, hogy az oltármű festményei és faragványai nem egy mestertől erednek.

A szinezésből, mint a XVI. század festményein oly gyakran, minden egyéni jelleg hiányzik. A szinezésnek bizonyos élénksége, kapcsolatban a tompított műteremvilágítással, az össztónus amaz egyenletességének benyomását kelti, a melyet kézművesi hagyományok következményképen épen az e korbeli erdélyi festményeken figyelhetünk meg.

A höltövényi oltár mesterének vagy mestereinek kérdése ismét ama problema elé állít, a melyet az erdélyi művészet története újra meg újra fölvet. Alig dönthető el, hogy az a művész, a ki itt előnyös megrendelést kapott, közvetlenül déli Németországból jött-e a Bárczaságba, valamely krakói műhely tanítványa, vagy talán szepességi ember volt-e. Túlságosan a kezdetén vagyunk még Erdély és Magyarország művészeti összeköttetései kutatásának, semhogy már most végérvényes eredményt állapíthatnánk meg. Ha fel is tudjuk az utat ismerni, a melyen a XVI. század művészete hozzánk beszivárgott és a mely út sok esetben Felsőmagyarorságon és Krakón keresztül vezetett, még sok részletkutatásra van szükség, míg a tekintetbe jövő művek genealogiáját tisztán levezethetjük. Valószínű, hogy a höltövényi oltár is amaz élénk összeköttetéseknek egyik termékét jelenti, a melyeket Erdély Magyarországgal fenntartott; de közelebbi föltevésnek nem lenne czélja, míg a kérdés alapos megoldásának előfeltételei nincsenek megadva. Mesterünk származására és képzettségének irányára talán fényt vethet az, hogy a höltövényi keresztrefeszítési jelenet feltünően emlékeztet a karlsruhei képtár Grünewald-féle keresztrefeszítési jelenetére. Ugyanezen a képen Mária arcza a Dürer-féle typusokkal való rokonságra vall, a mit kivált Dürernek a Bonnat-féle gyűjteményben levő 1493-iki aktrajza bizonyít.

A predella erős kihajlásain Földvár czímere, az aranymustrával ellátott predella-fülkék belső oldalain pedig latin initialékkal írott következő feliratok láthatók : «1. Esaiae LIII. Vere languores nostros ipse tulit et dolores nostros ipse portavit. 2. Nos reputavimus eum quasi leprosum et percussum a Deo et humilitatum. 3. Ipse autem vulneratus est propter iniquitates nostros et attritus est propter scelera nostra. 4. Oblatus est, quia ipse voluit, et non aperuit os suum, sicut ovis ad occisionem ductus. 5. Cum sceleratis reputatus est et pro transgressoribus rogavit.»

Krisztus szobra alatt a következő feliratú deszka van: «Sic Deus dilexit mundum, ut filium suum unigenitum daret, ut omnis, qui credit in eum, non pereat, sed habeat vitam aeternam. Jon. 3.» Krisztus feje felett : «Christus triumphans.»

A hagyomány szerint a jelenlegi koronázat helyén egykor «ezüst Máriák» [3] állottak, a melyeket a kurucz korban elraboltak és a csíksomlyói kolostorba vittek, a hol azok a mai napig is őriztetnek. Ez a hagyomány ma is él Höltövény lakóinál és a kinek közölök azon a vidéken dolga akad, nem mulasztja el, hogy megtekintse őket. [4] Csíksomlyón azonban nyoma sincs e szobroknak, de nem érdektelen, hogy a csíkmenaságiak is úgy tudják, hogy az ő Máriájok valamikor a höltövényi oltárhoz tartozott. [5]

[1]·V. ö. Johann Reichart : Der Heldsdörfer Flügelaltar. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. XX. 1. s köv. l. és 17. s köv. l. – Roth: Geschichte der deutsche Plastik in Siebenbürgen. Strassburg, 1906. 74. s köv. l.

[2] V. ö. E. Kühlbrandt: Die Kirchen und Burgen des Burzenlandes. A «Das sächsische Burzenland» czímű műben. Brassó, 1898. 103. l.

[3] Reichart: i. h. 21.

[4] U. o.

[5] V. Ö. Orbán Balázs: A székelyföld leírása. Pest, 1868. i. h.

[*] A szerző Strassburgban 1916-ban megjelent „Siebenbürgische Altäre” c. könyve szerint a höltövényi méreteit tekintve a harmadik legnagyobb erdélyi szárnyasoltár.
[**] A valóságban szemből nézve fordítva: bal oldalt András apostol keresztrefeszítése, valamint a jelenet, midőn Szt. András leleplezi a püspököt kísértő ördögöt, jobb oldalt Péter apostol keresztrefeszítése és Jakab apostol lefejezése.
[***] A Legenda Aurea (Aranylegenda) egyik története Szt. András apostolról.

Szt. András apostol megment egy megkísértett püspököt

A püspök és az ördög

(részlet az Aranylegendából)

Egy szent életű püspök a szentek között Andrást különösen tiszteletben tartotta, úgyhogy mikor valami munkához látott, ezt mondta: „Isten és Szent András dicsőségére!” Az ősi Ellenség megirigyelte a szent férfiút, és föltette magában, hogy minden ravaszságát összeszedve becsapja. Egy igen szép nő képére változva elment a püspök palotájához és azt mondta, hogy szeretne meggyónni. A püspök meghagyja neki, hogy gyónjék meg gyóntatójának, akinek teljes felhatalmazást adott. Visszaüzen a nő, hogy lelkiismeretének titkait senki emberfiának nem tárja föl rajta kívül. Meggyőzte a püspököt, aki magához hívatta. Kinek az: „Esedezve kérlek, uram, könyörülj rajtam! Mint te magad is látod, még leánykorban vagyok, és gyermekségemtől fogva előkelően neveltek, s bár királyi vérből származom, ebben a zarándoköltözékben, egyedül jöttem hozzád. Atyám, a király, aki igen hatalmas uralkodó, egy nagy fejedelemhez akar férjhez adni, de én ezt válaszoltam: »Irtózom a nászágytól, mert örök szüzességet fogadtam Krisztusnak, és ezért soha nem akarnék beleegyezni testi házasságba.« Mikor aztán úgy sarokba szorítottak, hogy vagy az ő akaratának engedelmeskedem, vagy bizonnyal mindenféle büntetéseket kell kiállnom, titokban elmenekültem, inkább választva, hogy száműzetésben bolyongjak, mintsem hogy Jegyesemnek tett fogadalmamat megszegjem. Hallván szentséged hírét, a te pártfogásod szárnyai alá futottam. Azt reméltem, hogy tenálad nyugalmat lelek, titkos csendben szemlélődhetem, elkerülöm a jelenvaló élet hajótöréseit és elmenekülhetek a zajos világ zűrzavarai elől.”

A püspök, csodálván benne származása nemességét, testének szépségét, ily hatalmas buzgóságát és ékesszólásának báját, nyájas és jóságos hangon válaszolt: „Légy csak nyugodt, leányom, ne rettegj, mert az, akinek szerelméért magadat és tiéidet s a te dolgaidat oly férfiasan megvetetted, ezért e jelenvaló életben kegyelme bőségét, az eljövendőben pedig dicsősége teljességét adja jutalmul. De én is, az ő szolgája, magamat és amim van, felajánlom néked, s válassz magadnak lakást, ahol csak akarsz, de azt akarom, hogy ma az én asztalom vendége legyél!” Erre a leány: „Atyám, ne is kérj engem erre, nehogy még valami gonosz gyanú árnyéka vetődjék rád, és a te híred ragyogó fénye elhomályosuljon.” A püspök erre: „Többen leszünk, nemcsak magunk. Így senkiben sem születhetik gyanakvás.”

Asztalhoz telepedve a püspök és a leány egymással szemközt ült le, a többiek jobb és bal kéz felől foglaltak helyet. Sűrűn pillantgat a püspök a leányra, s nem szűnik arcát szemlélni, szépségét csodálni. S míg a szeme rászegeződik, a lelke megsebződik. S míg arcát nem szűnik szemlélni, az ősi Ellenség súlyos sebbel megsebesíti a szívét. Észrevette ezt az ördög is, és egyre nagyobb szépséget öltött magára, s már a püspök közel volt az elbukáshoz, hogy megkörnyékezze a leányt, amint erre alkalom adódik.

Ekkor hirtelen egy zarándok érkezett a kapuhoz, és erősen kopogtatván, nagy kiáltozással követelt bebocsáttatást, de csak nem akarták beengedni. Már nagyon zavarta őket nagy kiabálásával és a zörgetéssel, mikor megkérdezte a püspök az asszonyt, mit szólna a zarándok ember bebocsátásához. Az így szólt: „Adj föl neki valami nehéz kérdést. Ha meg tudja oldani, engedjük be, ha pedig nem, mint egy tudatlant, aki méltatlan egy püspök színe elé kerülni, kergessék el.” Mindenki helyesel, és egymás közt azt kérdezgetik, ki tudna valami fogas kérdést fültermi. Mikor senkit nem találtak megfelelőnek, a püspök a leányhoz fordult: „Van-e köztünk alkalmasabb, mint ön, ó, úrnő, aki mindannyiunkat megelőzi ékesszólásban, és bölcsességben mindannyiunkat elhomályosítva tündököl? Ön tegye hát föl a kérdést!” Felelt az asszony: „Kérdezzük meg, mi a legnagyobb csoda, amit Isten valaha is egy kis dologban alkotott.” Megkérdezték a vándort, s az visszaüzente: „Az arcok különbözősége és szépsége. Annyi ember között, akik a világ kezdetétől fogva voltak és a világ végezetéig élnek, nem találni kettőt, akinek arca minden vonásában hasonlatos lenne. Erre a kicsiny arcra a test minden érzését ráhelyezte Isten.” Hallván a választ, elcsodálkoztak, mondván: „Igaz és kitűnő a kérdés megoldása.”

Akkor az asszony ezt mondta: „Tegyünk föl neki egy ennél is fogasabb kérdést! Ebből még jobban megismerjük bölcsességét. Kérdezzük meg tőle, hol magasabb a föld minden egeknél!” A vándor így válaszolt: „A tűzégben, ahol Krisztus teste lakozik. Krisztus teste ugyanis magasabb minden egeknél, de a mi testünkből formáltatott, továbbá a mi testünk földszerű anyag; ha tehát Krisztus teste minden egek fölött van, és a mi testünkből vette eredetét, a mi testünk pedig földből teremtetett, nyilvánvaló, hogy ahol Krisztus teste lakozik, ott bizonyosan magasabb a föld az égnél.” Beszámol a küldönc, hogy mit válaszolt a zarándok, és íme, mindannyian elcsodálkozva helyeslik a válaszát, s magasztalják bölcsességét.

Az asszony ismét megszólalt: „Tegyünk föl neki egy harmadik, igen nehéz kérdést is, mely titokzatos, homályos és nehéz megoldani, hogy harmadszor is megpróbáljuk bölcsességét. Ha méltó, joggal engedjük a püspöki asztalhoz. Kérdezzük meg tőle, hogy mekkora távolságra van a föld az égtől!” A zarándok így felelt a küldöncnek: „Menj vissza ahhoz, aki téged küldött, és kérdezd meg erről szorgalmatosan. Ő jobban tudja énnálam, s jobban megfelelhet neked, mert ő maga megmérte ezt a távolságot, amikor a mennyből a mélységbe zuhant. Én soha nem zuhantam le az égből, és sohasem mértem meg ezt a távolságot. Nem asszony az, hanem az ördög, aki nőalakot öltött.” Ezt hallván a küldönc igen megrémült, és amit hallott, elmondta nekik. Mindannyian ámultak-bámultak, az ősi Ellenség pedig eltűnt közülük. A püspök magához térvén keserűen vádolta önmagát, jajveszékelve könyörgött bocsánatért az elkövetett bűn miatt. Visszamenesztette a küldöncöt, hogy vezesse be a zarándokot, de már nem találta.

Ekkor a püspök összehívta a népet, és kendőzés nélkül szép sorjában elmesélte a dolgot. Meghagyta, hogy mindannyian kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak, hátha valakinek az Úr méltóztatna kinyilatkoztatni, hogy ki volt az a zarándok, aki ettől a nagy veszedelemtől megszabadította. Még azon az éjszakán kinyilatkoztatást kapott a püspök, hogy Szent András volt, aki az ő megszabadítására zarándokruhába öltözött. A püspök növekedett a Szent András iránti ájtatosságban, és ezután még nagyobb tiszteletben tartotta a szentet.

fordította: Déri Balázs

http://mek.oszk.hu/04600/04626/html/legenda0001.html

Összefoglaló a höltövényi szárnyasoltár látnivalóiról - pdf-ben

Ez itt egy 5 oldalas összefoglaló a höltövényi szárnyasoltár látnivalóiról:

Höltövény - összefoglaló