Roth Viktor: A höltövényi szárnyasoltár

 

A Forster Gyula szerkesztésében „Magyarország műemlékei III.” címmel Budapesten 1913-ban megjelent könyvben szereplő Roth Viktor: Erdély szárnyasoltárai c. tanulmány höltövényi oltárról szóló részlete. A [*]-[***] megjegyzések az eredetiben nem szerpelnek.

    A renaissance-művészet végét Erdélyben a höltövényi szárnyasoltár [1] jelzi. A szobrászati részében észlelhető barokk vonások arra késztetnek, hogy ez oltár keletkezését a XVI. század második felébe tegyük. [2] Konstrukcziója ragaszkodik a koronázat nélküli, de szekrényes gótikus kettősszárnyas oltár typikus formájához; a középszekrényhez itt két keskeny fülke csatlakozik. 

    Méreteit tekintve a második hely [*] illeti meg oltárunkat az erdélyi oltárok között. A predella 1,17 m magas, az oltárföltét 7,77 m széles és 8,75 m magas. A faragott dísz, a mely a nyitott oltár képeit és fülkéit azok felső részén befejezi, gyönyörűen rajzolt, tisztán kidolgozott és sok színben tartott levélfüzért tüntet fel késő renaissance-ízlésben; Mária és János szobrai, valamint a koronázat faragványai értéktelen XVIII. századi munkák.

A predellában, a melynek architekturája még gótikus formákat, de díszítésében mar sajátságosan elfajult gotikát mutat, majdnem fél életnagyságban öt szobor áll. Attributumaik révén felismerhetjük őket: Szent Péter könyvvel és kulcscsal, Mózes pálczával és törvénytáblákkal, Ábrahám az áldozati oltár előtt az ezen fekvő megkötözött Izsákkal, Áron főpapi ruhában a füstölőt jobbjában tartva és végül Szent Pál a karddal. Az oltár szekrényében Krisztus mint a világ Üdvözítője, sugaras dicsfényben áll, jobbjában a világgömbbel, balját áldásra emeli. A szekrény mellett lévő oldalfülkében a négy evangelistát látjuk symbolumaikkal.

Valamennyi szobor gazdagon be van aranyozva és élénken befestve; stílusuk, a lehetőségig fokozott színskálájuk, valamint ama körülmény, hogy az oltárszekrény a Krisztus-szobor számára túlnagy és ezért szinte üresnek látszik, arról tanuskodik, hogy az oltár csak a XVI. század második felében kelétkezhetett. Az egyes szobrokkal mesterök nyilván határozott gondolatnak akart kifejezést adni. Mátét, a ki balkezében evangéliumát tartja, irónját pedig jobbjával szája felé irányítja, szellemi munkába mélyedt, gondolkodó ember tartásában ábrázolta. Lukács könyvét czombjára szorítja, jobb kezével pedig szíve felé mutat, mintha hitének bensőségét és igazságát akarná ezzel kifejezni. Márk, talán kissé színpadiasan, evangeliumát magasra emeli, és így a hitben való örömnek és biztonságnak képét nyujtja; erre utal az a mondás is, a melyet könyvének nyitott lapjain olvasunk: «Marcus ut alta fremit vox per deserta leonis.» A szakálltalanul és typikusan ábrázolt János álmadozó mosolygással áll előttünk. Könyvének e szavaiban: «Joannes more volans aquilae verbo petit» a kompoziczió themája is adva van: János, a szeretettel eltelt evangelista, sasröptű lelkével.

A gótikus szobrászat monumentalis feladatainak tudatában mindig a gondolatok egyszerűségére törekedett; itt doctrinair elemek tolakodnak előtérbe és zavarólag hatnak. Ezzel szemben a ruhák ránczvetése gazdag, de nem nyugtalan és nagy ügyességről tanuskodik. A szobrok mindenesetre avatott mester művei, a kit helyi jelleg hijján – nem kell erdélyi mesternek tartanunk.

A koronázat keresztrefeszítési csoportja, a mely Krisztusból, Máriából és Jánosból áll, művészeti szempontból értéktelen és talán 1741-ben keletkezett, mert ugyanez évben Boltres János hat aranyat adományozott, a mely összeget az oltár hátulsó oldalának egy értéktelen feltámadási képére használtak fel.

A nyitott szárnyak négy festménye jobb oldalt [**] András apostol keresztrefeszítését, valamint azt a jelenetet tünteti fel, a midőn az apostol leleplezi az ördögöt, a ki szép nő alakjában egy püspököt kisért [***]; balról [**] Péter keresztrefeszítését és Jakab fővételét látjuk. A csukott oltáron a kínszenvedés nyolcz képe látható: Jézus az Olajfák hegyén, Jézus elfogatása, Jézus a főpap előtt, Jézus ostorozása, Jézus tövissel való koronázása, az «Ecce homo» jelenet, a kereszthordozás és a keresztrefeszítés.

A tizenkét festményen, a mely egyazon mester kezére vall, első sorban a kompoziczió drámai elevensége tünik szemünkbe. Az alakokban a gazdag elrendezés, valamint a tájképi hátterek gondos kifejlesztése mellett világosan kitűnik a törekvés, hogy az egyes jeleneteket az alakok mozgásával minél hatásosabbakká tegyék. Erre mutat épúgy a pribékek és hóhérlegények karjának nagy lendülete, mint a megnyugvással és megadással szenvedő Üdvözítőnek és vele a többi alakból álló izgatott sokaságnak szembeállítása. Az elrendezésben megnyilatkozó szenvedélyességhez – a mely egyebek közt az Olajfák hegyén imádkozó Jézus karjának heves mozdulatában is tükröződik – a durva pribékek és katonák jellemzése és az alattomos, elhízott papok typusának hangsúlyozása járul. A szentek részben a hagyományos ruházatban jelennek meg, a mely a több százados gyakorlatból fejlődött ki, részben egykorú viseletben, helyenkint török ruházati részekkel : turbánnal, kaftánnal kapcsolatban. Nem hiányzik egyes képeken, mint a kereszthordozás és Szent Péter felfeszítése képein, a vaspánczélos katona ismert typusa sem. A rajz nem mindig hibátlan, a mezitelen Krisztus alakja valósággal rosszul sikerült. E festmények nem elsőrangú mester művei, sőt épen arra való tekintettel, hogy az oltár szobrászati része sokkal magasabb fokon áll, szinte bizonyos, hogy az oltármű festményei és faragványai nem egy mestertől erednek.

A szinezésből, mint a XVI. század festményein oly gyakran, minden egyéni jelleg hiányzik. A szinezésnek bizonyos élénksége, kapcsolatban a tompított műteremvilágítással, az össztónus amaz egyenletességének benyomását kelti, a melyet kézművesi hagyományok következményképen épen az e korbeli erdélyi festményeken figyelhetünk meg.

A höltövényi oltár mesterének vagy mestereinek kérdése ismét ama problema elé állít, a melyet az erdélyi művészet története újra meg újra fölvet. Alig dönthető el, hogy az a művész, a ki itt előnyös megrendelést kapott, közvetlenül déli Németországból jött-e a Bárczaságba, valamely krakói műhely tanítványa, vagy talán szepességi ember volt-e. Túlságosan a kezdetén vagyunk még Erdély és Magyarország művészeti összeköttetései kutatásának, semhogy már most végérvényes eredményt állapíthatnánk meg. Ha fel is tudjuk az utat ismerni, a melyen a XVI. század művészete hozzánk beszivárgott és a mely út sok esetben Felsőmagyarorságon és Krakón keresztül vezetett, még sok részletkutatásra van szükség, míg a tekintetbe jövő művek genealogiáját tisztán levezethetjük. Valószínű, hogy a höltövényi oltár is amaz élénk összeköttetéseknek egyik termékét jelenti, a melyeket Erdély Magyarországgal fenntartott; de közelebbi föltevésnek nem lenne czélja, míg a kérdés alapos megoldásának előfeltételei nincsenek megadva. Mesterünk származására és képzettségének irányára talán fényt vethet az, hogy a höltövényi keresztrefeszítési jelenet feltünően emlékeztet a karlsruhei képtár Grünewald-féle keresztrefeszítési jelenetére. Ugyanezen a képen Mária arcza a Dürer-féle typusokkal való rokonságra vall, a mit kivált Dürernek a Bonnat-féle gyűjteményben levő 1493-iki aktrajza bizonyít.

A predella erős kihajlásain Földvár czímere, az aranymustrával ellátott predella-fülkék belső oldalain pedig latin initialékkal írott következő feliratok láthatók : «1. Esaiae LIII. Vere languores nostros ipse tulit et dolores nostros ipse portavit. 2. Nos reputavimus eum quasi leprosum et percussum a Deo et humilitatum. 3. Ipse autem vulneratus est propter iniquitates nostros et attritus est propter scelera nostra. 4. Oblatus est, quia ipse voluit, et non aperuit os suum, sicut ovis ad occisionem ductus. 5. Cum sceleratis reputatus est et pro transgressoribus rogavit.»

Krisztus szobra alatt a következő feliratú deszka van: «Sic Deus dilexit mundum, ut filium suum unigenitum daret, ut omnis, qui credit in eum, non pereat, sed habeat vitam aeternam. Jon. 3.» Krisztus feje felett : «Christus triumphans.»

A hagyomány szerint a jelenlegi koronázat helyén egykor «ezüst Máriák» [3] állottak, a melyeket a kurucz korban elraboltak és a csíksomlyói kolostorba vittek, a hol azok a mai napig is őriztetnek. Ez a hagyomány ma is él Höltövény lakóinál és a kinek közölök azon a vidéken dolga akad, nem mulasztja el, hogy megtekintse őket. [4] Csíksomlyón azonban nyoma sincs e szobroknak, de nem érdektelen, hogy a csíkmenaságiak is úgy tudják, hogy az ő Máriájok valamikor a höltövényi oltárhoz tartozott. [5]

[1]·V. ö. Johann Reichart : Der Heldsdörfer Flügelaltar. Korrespondenzblatt des Vereins für siebenbürgische Landeskunde. XX. 1. s köv. l. és 17. s köv. l. – Roth: Geschichte der deutsche Plastik in Siebenbürgen. Strassburg, 1906. 74. s köv. l.

[2] V. ö. E. Kühlbrandt: Die Kirchen und Burgen des Burzenlandes. A «Das sächsische Burzenland» czímű műben. Brassó, 1898. 103. l.

[3] Reichart: i. h. 21.

[4] U. o.

[5] V. Ö. Orbán Balázs: A székelyföld leírása. Pest, 1868. i. h.

[*] A szerző Strassburgban 1916-ban megjelent „Siebenbürgische Altäre” c. könyve szerint a höltövényi méreteit tekintve a harmadik legnagyobb erdélyi szárnyasoltár.
[**] A valóságban szemből nézve fordítva: bal oldalt András apostol keresztrefeszítése, valamint a jelenet, midőn Szt. András leleplezi a püspököt kísértő ördögöt, jobb oldalt Péter apostol keresztrefeszítése és Jakab apostol lefejezése.
[***] A Legenda Aurea (Aranylegenda) egyik története Szt. András apostolról.